Összességében van ok optimistának lenni a következő 1 hétre nézve. A modellek legnagyobb része erre az időszakra egyetért az időjárás várható alakulásában, most a GEM jár kicsit külön úton a többitől, mert egyedül rajta szakad le keletebbre a hideg 150 óra körül, és nem csak a peremciklon lenne kevésbé karakteres ennek köszönhetően, hanem mediterrán ciklon sem alakulna ki, így kevésbé lenne blocking jelleg, mint a többi esetben (közelebb lenne a verzió a zonalitáshoz, még ha nem is beszélhetünk arról, inkább nevezzük félblocknak).

A jelenlegi kiinduló helyzet, a brit blokkoló AC-val és a rajtunk keresztül vezető sarkvidéki hidegleszakadással fontos lesz a jövőt tekintve. A mai napra nézve egyértelmű, hogy északkelet és az Dunántúl bizonyos részein történnek majd az események, ha a délkeleti havazást nem vesszük már figyelembe, mert annak lassan vége. Az északkeleti hózáporok minden modellen rajta voltak, már zajlanak is az események, de a Dunántúlra várható intenzív csapadéksávot tekintve a GFS OP és PARA kicsit külön úton jár a többi modelltől. A GFS a Dunántúl közepén viszi súlypontjával a... a többi modell pedig ennél nyugatabbra. Ez majd estére biztos kiderül, de esélyes, hogy nem a GFS-nek lesz igaza, hacsak nem felszívta magát és most bemutat a többi modellnek. 

A péntek estétől vasárnap délelőttig várható helyzet szép, az ország nagy részén jelentős mennyiségű csapadékkal és időszakosan vagy tartósabban megmaradó hóval. A legnagyobb mennyiség az Észak-Dunántúlon természetesen (pl a Bakonyban, de csapadékban az egész területet említhetném). Oda elég kiugró csapadékot adnak a modellek. Szombaton közben északnyugatról szépen kezd beenyhülni és főleg azokon a részeken lehet majd aggódni a váltás és az olvadás miatt. Mire megérkezik az enyheség, addigra szerintem 5 cm-t meghaladó hó össze fog jönni, ami majd szép lassan fogyhat, megcsappanhat. Az északkeleti részeken és a Tiszántúlon észak felé haladva szerintem szépen kitart majd a fagy és ott nagyon halmazállapot váltásra sem számítok a jelenlegi állás alapján, lévén hogy a leginkább enyhe GFS OP is faggyal számol a környékre, a többi modell pedig ettől csak hidegebb. Az átmeneti szombat délutáni beenyhülés után gyorsan megérkezik a ciklon hátoldal és elkezd újra áramlani a hideg légtömeg. Szerintem ennek a helyzetnek a Tiszántúl északi részén és az északkeleti csücsökben lesz a legjobb kicsengése, itt lehet majd tartósabban téli jellegű tájra számítani. Ott is olyan 3-5 mm csapadékot az összes modell vár fagyban.

A következő esemény pedig a 7 napos periódus vége felé a jelenleg brit térségben blokkoló anticiklon kicsit délnyugatabbra való helyeződéséből és egy annak a peremén érkező ciklonból jóvoltából születhet majd. A modellek egyetértenek abban, hogy a ciklon tőlünk kicsit nyugatabbra érkezhet, így kialakul egy peremciklon-mediterrán ciklon páros. Ez a helyzet okozhat majd nagy örömöt és elsülhet a visszájára is. Az ECMWF elkezdte adni a szokásos jelentős mennyiségű havazásokat a GFS OP is elég bőkezű, bár ebben az esetben a Dunátől keletre már aggódni lehetne a halmazállapot miatt, a GFS para alapján pedig a peremciklon maradéka lenyomva tartaná a medit és tőlünk délre menne el a csapadék jelentős része. Itt majd 4-5 nap múlva már biztos minden szépen letisztul.

Hosszabb távon az AO-NAO index vizsgálatából nem leszünk sokkal okosabbak, legalábbis én. Az AO kilátások alapján bármilyen irányban lehet változás... a NAO egy hangyányit egyértelműbb. Ez utóbbi alapján én úgy gondolom, hogy marad az erősebb ciklonaktivitás ÉNY-on. Így tekintve hogy ha kialakul a peremciklon és mediciklon páros, ami kicsit megfoghatja a dinamikát... utána könnyen kiépülhet hasonló makrokép, mint amit mostanában tapasztalunk. Vagy jöhet majd félblock is.

Addig írtam ezt a hozzászólást, hogy megjelent a csapadékmező északnyugaton. Hát esélye, hogy nem a GFS-nek lesz igaza. nevet