Örülök, hogy így látod, mert szinte minden mondatával teljesen egyetértek. A kifogásom az elõrejelzésed esetén a magabiztossággal volt (az Általad említett pillangószárny mellett) és azzal, hogy egészen pontosan adtál meg 2m-es értékeket, amihez továbbra sem volt még csak közel sem az idõjárás. A beragadó hidegpárna valóban (kellemes) meglepetés volt, de ez - ahogy említetted - nem az Általad várt helyzetnek volt köszönhetõ, a február kiment komoly hidegelárasztás nélkül, ami kellett volna várt -10 fokhoz. Ez volt a szöveg:
"Ami  különösebb  mélyreható elemzések nélkül reális, hogy február második felében úgy 15 és 26 a között visszatér  egy téli epizód, amolyan 0 +2 fok  közötti nappalokkal és átlagban -7 -10 fokot elérõ éjjelekkel."
Igenis nem reális, igenis mélyreható elemzések is szükségesek, és sajnos nem, nem lehet napra és fokra pontosan több, mint egy hónapos elõrejelzést megadni, ebbõl talán Te is tanultál valamennyit. A "valószínû" szó is túl erõs volt ebben a távolságban és szövegkörnyezetben szerény véleményem szerint.
Ugyanakkor ezeket a "magabiztos jelzõket" levéve latolgatásaidról, kifejezettem szeretem a meglátásaidat és a következtetéseidet! nevet

Félretéve a folyamatos kötözködést, egy kis latolgatás: a NAO és AO csökken  Link  Link  valamint a GFS fáklya is a méylbe indul ("mélybe": eléri az átlagot: Link  ). Az ECMWF - bár a fáklyáján rejtõzik - kifejezett hideget vár, csak tõlünk keletre:  Link  ami így nem biztos, hogy komolyabb hatással lenne ránk (mármint esõs elõoldalon kívül). Valamennyi hideget a németekhez a GFS is sejtet:  Link  de õ fõleg a teknõsödõ zonalitással láttatja:  Link  Ez az ECMWF ensemblén sokkal "szebb":  Link

Március közepére hûvösebbre fordulhat az idõjárás ezek szerint, de télies jegyeket csak nagyon beleerõltetve látok... Meglátjuk nevet