2024. április 20., szombat

Globális jelenségek

Adott napon: 
Keresés:
#10339
Így már más egy kicsit. Azt kell mondjam, sajnos, mert számomra (is) még mindig a jó öreg négy évszak a szimpatikus, mindegyik a maga jellemzőivel. Biztos gyerekkori becsípődés. nevet A jó kis tavasz, a maga fokozatos melegedésével, a vacogós estéivel, a nyár a meleggel, meg a zivataraival, az ősz a köddel, a csendes esőkkel, a végén a szürkeségével és természetesen a tél a faggyal és a hóval. Ezek eléggé átalakulóban vannak. Engem egyébként a folyamat gyorsasága gondolkodtat el. Nagyjából ilyeneket mondogattak eddig is, de ez most nagyon rapidnak tűnik, még az előrejelzetthez képest is. Persze gondolom vannak-lesznek benne hullámzások, nem lineáris a dolog. Szóval csak remélni tudom, hogy azért jön majd valami kompenzálódás-féle és nem egyszerre ugorjuk meg a plusz két-három fok emelkedést. Persze az utolsó szó mindig az időjárásé. 
#10338
Néhány napja ismét csökkenőben van, én itt szoktam követni. Mindenesetre a tavalyihoz képest jobban állunk:

Link
#10337
Ezen én is gondolkodtam, hogy miként mérték vajon 30-40 évvel ezelőtt, mennyire pontos ez, mennyire becsült adatok ezek. Ugyanakkor erre a kérdésre (mármint a miként-re) választ ad a linkem, elég csak megnyitni:
"Sea Ice Volume is calculated using the Pan-Arctic Ice Ocean Modeling and Assimilation System (PIOMAS, Zhang and Rothrock, 2003) developed at APL/PSC." Itt a leírás róla:
Link
További részletek verifikációval:
Link
További verifikációk: Link

Ez alapján a modellezett értékek egész pontosan követik a valós értékeket (amiket merüléssel mértek).
"The simulated NH ice volume has been decreasing steadily since 1960s while the NAO has shifted to a generally positive phase." - érdekes, ez azt állítja, hogy az északi jégtakaró azóta csökken, amióta többször pozitív a NAO index. Ergó az a megállapítás, hogy pozitív NAO == több jég (mert kevesebb vihar és több hideg északon kevés hideg délebbre), lehet, hogy helytelen. A mellékelt ábra hozzá ( Link ) eléggé kicsi korrelációt mutat, de megpróbálok ennek is utánaolvasni nevet

Azt nem tudom, hogy egyes területekből (Okhotsk-tenger, Lawrence-öböl) egyes részeket miért hagytak ki, talán azért, mert ott túl nagy az ingadozás (napi szintű nagy kilengések), vagy nem működik a modell becslése oda... Nem írja sajnos. Azt megértem, hogy a 15 cm-nél vékonyabb jeget nem számolják bele, itt nagyon nagy lehet a zaj, és ez a vastagság csak a városszéli tavaknál mennyiség nevet
#10336
Azt azért érdemes hozzátenni, hogy ezek becsült adatok. Az elmúlt 40 évből vannak adataink amit műholdak, tengeralattjárók, kikötők meg helyszíni mérések szolgáltatnak. 40 éve vajon mennyi és milyen pontos adatunk volt a maiakhoz viszonyítva? Nem azt mondom, hogy nem csökken a mennyisége, csak bennem felvet egy csomó kérdést ez a becslésen alapuló dolog. nevet Na meg vannak olyan (télen) jéggel fedett területek amiket bele sem vesznek a modellezésbe?! 2003 előtt ezek a területek szerepelhettek a jégmennyiségi adatokban?  Izgalmas téma! vidám
#10327
Köszönöm a korrekt megnyilvánulást. nevet Pont erről beszéltem és éppen az ilyen józan hangvételű hozzászólásokat hiányolom. Én sem vagyok elég képzett szakmailag, ezért is érzem magam sokszor elveszve ebben az egészben. Az nagyon gáz, ha mindkét oldal tagad, ferdít, hazudik, mert pont a józan cselekvés lehetősége veszik el ezáltal. Én személy szerint egyáltalán nem gondolom kamunak a GW-t, mint ahog írtam is, csak ki kell nézni az ablakon. Nekem inkább az nem tetszik, de nagyon, hogy folyamatosan megy a riogatás, sokszor félinformációk alapján, és ha nem a GW, akkor valami más van porondon. Mindig találnak valamit. Persze mindannyian ismerjük a média hozzáállását. hány
Amúgy a "mindig" pozitív anomália tök jogos, akartam is javítani, de már letelt a szerkesztési idő. laza
A magam részéről nagyon örülnék neki, ha Magyarország klímája valahogy visszatérne a nyolcvanas évekéhez, mondjuk úgy az évtized közepe felé. Jobban csíptem, mint ezt a mostanit, bár tudjuk, az időjárás nem kívánságműsor. hideg
Még az jutott eszembe, hogy valóban nem lehet tudni, hogy ez a mostani tendencia vajon megfordul-e belátható időn belül, hogy ez a mostani cucc kilengés-e. Tegnap megnéztem a múlt század adatsorait és találtam benne hasonlóan meleg periódust, bár csupán ezekre hagyatkozni elég felszínes lenne. Ez csak Magyarország volt, lehet, hogy nálunk röpködtek a +10-12 fokok január-februárban, Szibéria meg nem volt piros. Legalábbis nem azért. nevet
#10325
Én ezt nem értem. Megint harsog a média, hogy "mindmeghalunk", most van a legkisebb jégkiterjedés az Északi-sarkon, meg most volt a legmelegebb január 141 éve, meg 1,5 fokkal volt melegebb az északi hemiszféra az átlagnál. Szoktam nézni a climatereanalyzer.com oldalt, és azon 0,7 fokos eltérés volt a maximum világszinten, pedig elvileg másfél foknak kellene lennie, és az északi félteke anomáliája sem volt több, mint 1 fok. Itt meg a jégkiterjedés van, ami szemmel láthatóan jó egészségnek örvend. Link
Mellesleg amin most hörögnek, hogy "az Antarktiszon mingyá' jön a nyár, plusz húsz fok van, na az anomália-térképen hajszálpontosan látszik, hogy ott szinte MINDIG melegebb van. Máshol sötétkék, ott narancssárga-piros. Valószínűleg valami főnhatás érvényesülhet ott, az Argentína felé eső részen.
Akkor most mi van? Mert valaki erősen csúsztat, uram bocsá' szándékosan ferdít. Nem kötekedni akarok, tényleg nem értem. Nem kétlem, hogy változás van (ráadásul elég gyors mértékű, csak ki kell nézni az ablakon), de ez az össze-vissza beszélés nem használ senkinek sem.

Utolsó észlelés

2024-04-20 08:56:08

Kenderes

10.7 °C

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

119967

Hírek, események

Jelentős lehűlés érkezik!

Időjárás-változás | 2024-04-12 18:51

pic
A hosszan tartó nyárias idő miatt szinte már el is felejtettük, hogy még csak tavasz van, de most garantáltan emlékeztet rá minket az időjárás! Nézzük a részleteket.