Ezzel is egyetértek... Nem is hiszem, hogy ellentmondtam ennek az álláspontnak. Egy dolgot "természetesen" kiemelnék: rendben, számítunk rá, hogy túlszaporodtunk, ezért jön egy természetes visszaszabályozás. Ez eddig megállta a helyét, állatok pl. hangyák esetében működik is. De azt még soha senki nem próbálta ki, hogy nem-e lehet emberi intelligenciával ezt a folyamatot megakadályozni. Most ezt akarjuk épp kipróbálni nevet elkerültük elsőre az atomháborút, küzdünk az ember által létrehozott klímaváltozási faktorok csökkentésén, egyre kevesebb és kevesebb háborúra és háborús halottra törekszünk. (Ami egész sikeres a sok-sok negatív hír ellenére is: Link )
Egy szó mint száz, miért ne akarhatnánk most a következő globális kataklizmát legyőzni? A fenyegetések pont ezek: antropogén klímaváltozás hatása, politika, vallás stb. amik kombinált következménye lenne egy "kihalási hullám". Talán a világtörténelem során először sikerül megakadályozni ezt a "természetes velejárót", az intelligencia és ész segítségével. És ez egyáltalán nem lehetetlen, visszatekintve arra a rengeteg vívmányra, amit az elmúlt évszázadokban szintén elsőként és egyedülállóként ért el az emberiség.

Tudom, persze, az ember alapbeállítása a háborúzás, az önző életstílus és a gyűlölet is, de hátha az ember ezen tényezőit az emberiség együttesen háttérbe tudja szorítani.