Mellesleg pont ezen a területen ver pofán minket a természet egy jó nagy szívlapáttal. Az emberiség már mindent (is) tud, okostelefon, okosotthon, sőt, már okosváros is, a mindenható technika mindenütt, nanotechnológia, orvostudomány, robotok, önvezető autók, aztán közben olyan szinten mocskoljuk el azt a helyet, ahol élnünk kéne, és nemcsak nekünk, hanem az utódainknak is, hogy már másik bolygót kell keresni a Föld helyett. Mindent irányítunk, mindenre rátesszük a kezünket, mindent kiszipolyozunk, csak épp a környezetszennyezés rúg seggbe minket, de annyira, hogy azt sem fogjuk tudni, merre van az előre. Aztán jönnek a semmirekellő, lefizetett, ócska politikusok a nagyrészt szintén semmirekellő, lefizetett, ócska szakértőikkel együtt, és jól megmondják a tutit. Sajnos komoly bizalmi válság van a tudomány felé pont ezek miatt a haramiák miatt. Az emberek jó része (még) nem teljesen hülye, pontosan tudja, hogy folyamatosan hazudnak nekik és félrevezetik őket, ezért születnek az összeesküvés-elméletek. Pedig a tudomány dolga a kutatás mellett a hiteles tájékoztatás lenne, nem az ilyen-olyan cégek által megrendelt hazugságok lenyomása a torkunkon. Persze, vannak kivételek, nem is kevés, de ember legyen a talpán, aki ezek után eligazodik ebben a katyvaszban. beteg