2024. május 09., csütörtök

Időjárási visszatekintő

Adott napon: 
Keresés:
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2013 év végi állapot)
#24747
Nagyon érdekesen telik térségemben az idei konvektív szezon.
Egy laikus azt gondolná, hogy a nap leghevesebb zivatarai általában dél és este között, kiemelten délután kb. 2 és este 8h között alakulnak ki, sötétedésig.

Nos felém, idén eddig semmi sem realizálódott ebbõl.
Eddig 7 érdemi, ezen belül olykor komolyabb konvektív esemény volt, de ezek egyike sem a fent említett délután - este intervallumban alakult ki, hanem mindig ezen intervallumon kívül.

Hm, érdekes, hogy idén eddig egyetlen alkalommal sem voltak meg itt a feltételek komolyabb zivatarra délután - este között.

Ennek ellenére térségem a tavalyi gyászos, 2-es szezon után bõvelkedik eseményekben :

Március 6-án este volt az elsõ érdemi esemény : A modellek ide zivatart nem vártak, sõt szinte sehova az országban, esetleg a dny határszélre gyenge zivatarokat.

Nappal alig 11 fok volt, gyakran erõsen felhõs ég egész nap.
Estére 6 fok, továbbra is erõsen felhõs ég mellett.

Ilyen elõjelek után kicsit sem lepett meg, mikor este 9 körül dny felõl telibe vágott egy jóféle zivatar, jó 20 perces heves, felhõszakadásszerû esõvel, végig borsónyi, 1 cm átmérõjû jéggel, és erõs szélrohamokkal, szép peremfelhõvel, közepes ziv. tev. - el. Csak lecsapókat szórt, kb. 15-öt. De egyik sem volt annyira erõs, és vészesen közeli.

Az idei 2. szebb konvektív esemény május 24-én, szintén egy szokatlan idõpontban, hajnaltól - reggelig, nagyjából 5-7 h között volt.

Idén elõször volt erõs ziv. tev. , rengeteget villámlott, inkább felhõvillámok, mintsem lecsapók voltak, a dörgések szinte összeértek egy fél órás etapban, fél 7 körül, mikor a legkomolyabb volt a ziv. tev. Jég nem volt e nap.
2 intenzív cellának a széle érintett heves, sõt rövid idõre felhõszakadásszerû esõvel, éjjeli sötétséggel kora reggel dacára, és erõs széllökésekkel.

A 3. esemény az egy nagyon komoly esemény volt.
Május 29-én éjjel, kb. 3//4 -1 - 1 h körül életem Top 3-as vihara csapott le, már ami a zivatar tev.-et illeti.
Csak fél órán át tartott az égiháború, de ennyire sok és közeli veszélyes sistergõ lecsapót ilyen rövid idõ alatt talán ha 2-3 alkalommal éltem át térségemben, mióta 2004. óta rendszeresen megfigyeléseket végzek.

A zivatarból 19 mm esõ hullott felhõszakadásszerû intenzitás, erõs széllökések, és végig 2 cm körüli, cseresznyenagyságú jég kíséretében. Csak 10 percig tartott a hatalmas zuhé egyébként.

A 4. érdemi esemény június 5-én volt szintén egy szokatlan idõpontban, délelõtt fél 11- tõl - délután kb. fél 2-ig.
Ebben az idõpontban zivatarok egész hada alakult ki térségemben. A szél többször megerõsödött.
Gyakoriak voltak a lecsapók, de nem annyira extrém közel, és a ziv. tev. közepes volt.

Itt jég nem volt, és 10 mm közeli esõ hullott.
A város dk részén viszont felhõszakadás volt 20-30 mm csapadékkal, sárfolyamokkal rövid idõ alatt.

Az 5. esemény az egy nagyon komoly esemény volt június 26-án, szintén egy fura idõpontban, hajnalban :

Hajnal negyed 6 körül egy szupercella vert telibe dny felõl.
Csak 10 percig tartott, de 10 perc alatt 15-20 mm közötti esõket dobott le a közelemben, elején 5 percig pedig kb. 3 cm-es, dió nagyságú jegekkel, és erõs- viharos szélrohamokkal kezdte.

Nagyon sötét, feketés, lilás, szürkés, zöldes, sárgás felhõzettel érkezett a dolog.

A ziv. tev. ismét a csúcsra járt, negyed órán át igen közel csapkodtak a lecsapók, sisteregtek, azonnali dübörgéssel, hangrobbanással, már majdnem május 29. éjjeli feelingem volt. A ziv. tev. nagyon erõs volt.

A 6. esemény az a július 13-án késõ este dny felõl érkezõ, és felettem átvonuló SC volt.
Szerencsére pont felettem gyengült le, így jég nem volt, de erõs szél, felhõszakadásszerû esõ igen.
Ezután szinte rögtön egy kemény multicella robbant be felettem, felhõszakadásszerû esõvel, az elején szinte átláthatatlan vízfüggönnyt, és erõs viharos szelt okozott 5 percig egy downbourst.

A ziv. tev. közepes volt ezen a késõ estén, és inkább a felhõ, mintsem a lecsapó villámok domináltak.

Aztán 14-én hajnalban, még ehhez az eseményhez kapcsolódva átvonult felettem egy zivatarrendszer, ekkor már csak gyenge ziv. tev.-el. , de erõs- viharos széllökésekkel, éjjeli sötétséggel, és heves, tartós esõzéssel.

13-án 51,2 mm-es napi csapadékösszeget mértem, mely az idei eddigi legtöbb, és 2007. óta, az elmúlt 9 és fél év alatt csak 4 alkalommal mértem 50 mm feletti napi összeget, ez volt az 5. alkalom.

Végül a 7. komolyabb esemény a ma hajnali MKR volt, 22,4 mm csapadékkal, közepes ziv. tev.-el, inkább megint felhõ , mintsem lecsapó villámokkal.
Valamint volt fél 4 és 3/4 4 között egy komolyabb cella, viharos 70-75 km/h- ény széllel, felhõszakadásszerû esõvel.

Szóval az idei, 2016-os konvektív szezon nálam eddig nagyon jó, sok az akció, a betalálás, az érdemi, komolyabb esemény is, és igen szokatlan, hogy minden zivataros helyzet, már ami a komolyabbat illeti, a délután - esti idõszakon kívül alakult ki. vidám
#24746
A múlt heti brutális vihar jégverése rettenetes munkát végzett a Balatonszõllõs, Pécsely, B.füred, Lovas, B.almádi vonalon, ilyen jégverés évtizedek óta nem volt. Füreden másnap reggel láttam is, katasztrofálisan nézett ki a város, a táj, kidõlt fák, letört ágak, közlekedni alig lehetett, mindent sár és levél borított vastagon. Beszéltem gazdákkal, vannak részek, ahol nemhogy a szõlõ termését, de a leveleit is leverte. Láttam diófát, aminek a zöld termése a fa alatt hevert. Itt fönt mi megúsztuk szerencsére, még szél is alig volt. Kocsik karosszériáját horpasztotta be, ablakokat, hullámpalákat vert be, lyukasztott ki, nagyon nagy károk vannak. Idõsebb füredieket a 72-es nagy viharra emlékeztetett Link
#24745
A második dekádban érdekesen alakult itt az idõjárás: 3 meleg nap és 34 fokon tetõzõ T után erõs lehûlés jött 4 hûvös nappal aztán a végén 3 átlagos. A közép T továbbra is átlagos (kb.21 fok) a csapadék viszont 57 mm-rel, de szépen elosztva pótolta az elõzõ dekád hiányát és szerencsére jég meg viharkárunk továbbra sem volt.
#24744
Július 12-i idõjárás Söptén!
Szupercella és jégesõjének videója: Link
Viharkár video: Link
2.szupercella, mely Kõszeg felé vonult este - video: Link

Szupercella fotók: Link

Viharkár fotók: Link
#24743
Visszametszve szép lesz még.
#24742
A Pilis térségében a múlt hét közepi/ végi sok csapadék a hét közepén és végén ( nagyjából 90-100 mm hullott a 20 km-es környezetemben szerda estétõl - vasárnap estig 4 nap alatt ) nem okozott számottevõ károkat.

Fakidõlés egyedül Solymáron volt, 2 esetben is szombat délelõtt, máshol nem.
Esõ miatti károk egyedül Piliscsabán voltak, több alkalommal is a héten voltak elöntések.

A többi falu, és Vörösvár város tûzoltó egyesületei nyugodt körülményeket "kaptak" erre a hétvégére.
Pilisvörösváron egyedül 1 esetben kellett közbe avatkozni, mikor 13-án szerda este, az 1 óra alatt 2 betaláló zivatar majd 30 mm-es csapadékösszeg miatt kb. 1 órára víz alá került a vörösvári aluljáró, és le is kellett zárni a 10-es számú fõutat egy idõre. Ezen kívül semmi különös nem volt.

A kertünkben ma reggel vettem észre, kár keletkezett.
A gyakori erõs szél, sok-sok esõ miatt a nagy trombitabokrunk kb. 2/3-a a földön végezte, meghajlott, majd eltört.
Vélhetõen annyira megszívta magát a sok-sok esõvízzel, hogy nem bírta a terhelés, plusz még az erõs szél is tekergette napokon át, így megadta magát. Rengeteg pirosas trombita volt rajta. Nagyon szép volt.
#24741
Megnéztem, hogy a 2000 óta Pápán folytatott csapadékméréseim szerint mennyire voltak csapadékosak a nyári hónapok. Az 1971-2000 közti idõszak átlaga 202 mm. Ehhez képest közlöm, hogy hány mm volt az eltérés az utóbbi 16 évben. Az idei év a nyár felénél 124 mm-nél tart, vagyis több már az átlagosnál.
2000: -101 mm
2001: -62
2002: -29
2003: -50
2004: +45
2005: +196
2006: +63
2007: +43
2008: +131
2009: +23
2010: +85
2011: +53
2012: -77
2013: -73
2014: +73
2015: -58
A 16 év átlaga 218 mm volt, vagyis összességében nõtt a nyári csapadék mennyisége a korábban kimutatotthoz képest. Látszik, hogy 2000-ben nagyon kevés,fele esett az átlagnak és azóta csak 6 nyáron volt negatív érték, de a 2000. évit meg sem közelítette a hiány. A 2. helyezett 2012 és ezekben az években emlékeim szerint aszály is kialakult. A legesõsebb nyár 2005 volt, de a 2008-as is nagyon sok esõt hozott. Mindenesetre semmiféle rendszert vagy szárazodó tendenciát nem látok az adatokban.
#24740
Kedd este villámai Link
Montázs videóból kivágva Link
Két villám videó Link Link
Utcai jégesõ Link
Szupercella még gyorsabban Link
Itt a frontból 73 mm esett, a cseppbõl 1,5 mm.
#24739
Még egy rövid videó a Siófoki vihar érkezésérõl (2016/07/13): Link
#24738
Hát ez a két videó csodálatos:
Link
Link
#24737
Szerencsére július elsõ dekádja csak 3 hõségnapot hozott és 32 fok fölé nem ment a T, de így sem fáztunk mert 1 fokkal legalább melegebb lett a szokásos sokévi átlagnál. 3 napon is csak pár cseppes mérhetetlen zápor hullott, de egy zivatar betalált 4,8 mm-rel. Összességében az aratók és nyaralók is jól jártak, de a talaj már nagyon kiszáradt, kéne itt is az esõ.
#24736
Kis visszatekintés június 24-e, péntek óta :

CSAPADÉK :

Múlt szombaton, 25-én a napi csapadék 16,4 mm lett, köszönhetõen a 26-án vasárnap hajnal negyed 6 körül dny-i irányból lecsapó SC-nak.
Mindössze 10 perc alatt átvonult felettem. Elõtte, 5 h körül tõlem északra kialakult egy mérséklet zápor, ennek a szélébõl itt giga cseppes, nyomot hag zápor volt, majd erre negyed órán belül a szép kis SC.

Erõs ziv. tev.-et adott, sok és közeli lecsapóval, jó pár 100 méteren belülivel.
Elején 5 percig diónyi, kb. 3 cm-es jég, és viharos déli, dny széllökések voltak, Wgmax : 64,5 km/h volt. Majd tisztán felhõszakadásszerû esõ a további újabb 5 percben.
A felhõszakadásszerû esõzés alig 10 percig tartott, de az elõbb említett 16,4 mm hullott le.

A vasárnaptól - péntekig, június 26-tól - júl. 1-ig tartó 6 nap egyikén sem hullott otthoni mérõpontomon csapadék.

Június 26-tól - júl. 2-ig szintén elutaztam 1 hétre, de egyértelmûen látszott a radarképeket visszanézve, hogy csapadék nálam nem hullott, ill. a csapadékmérõim is szárazon maradtak.

Július 2-án nappal, este és éjjel sem volt csapadék, azonban júl. 3-án vasárnap kora hajnalban a gyenge zivatarok szélébõl lejött csapadéknyom, majd hajnal fél 6 körül egy kb. 3/4 órás mérsékelt esõbõl kerek 2 mm.

Így a július 2-i, szombati csapadékösszeg 2 mm lett.

Július 3-a, vasárnap óta sem hullott csapadék.
Így július 3-tól - ma júl. 10-ig, mai zsinórban a 8. nap, hogy nem hullik csapadék térségemben.

Az elmúlt 2 hét ( június 26. - estétõl - ma július 10-én estig ) mindössze 1 db csapadékos napból hozott 2 mm csapadékot ( júl. 2. : 2 mm ).

Egyelõre még csak mérsékelt kivitelben, de szárazság alakult ki már nálam is.
Hiába a június elején már 400 mm-t meghaladó, addigi éves össz. csapadék.


SZÉL : Június 24-én pénteken, mint korábban írtam, zsinórban az 5. nap volt, hogy nem erõsödött meg a légmozgás nálam.

25-én szombaton napközben megélénkült, néha kissé megerõsödött a dk szél. Ekkor még otthon voltam. Wgmax : 42,6 km/h volt. Idei 134. szeles nap.

26-án vasárnap reggeltõl már nem voltam otthon újabb 1 hetet, így már csak a méréseimre támaszkodhatok.
Éjféltõl élénk, olykor erõs ény szél támadt. Talán a Közép - Dunántúli zivatarok kifutója lehetett.
Hajnalig fújt élénken, erõsen, majd gyengült hajnalban.

26-án reggeltõl - kora estig élénk, olykor erõs ény szél fújt. Belöttyent a hidegfront.
A hajnali SC hozta meg a napi Wgmax-ot mely : 64,5 km/h lett. Idei 135. szeles nap.

27-én hétfõn élénk, különösen délelõttõl - éjszakáig, szinte egész nap erõs ény szél fújt. Napi Wgmax : 54,8 km/h volt. Idei 136. szeles nap.

28-án kedden kissé gyengült, de a nap nagy részére jellemzõ volt még az élénk, néha kissé erõs ény lémozgás, fõleg délelõttöl - d.u.-ig. Napi Wgmax : 45,3 km/h volt. Idei 137. szeles nap.

29-én szerdán már erõs szél nem fújt, csak napközben volt idõnként élénk, ény-ról - nyugatira, dny-ra fordult a nap során az iránya.

30-án csütörtökön sem fújt erõs szél. Napközben olykor megélénkülõ déli szél volt jellemzõ.

Július 1-én pénteken mérséklet, olykor - fõleg napközben - élénk ény szél fújt. Erõs szél nem volt.

Július 2-án szombaton mérsékelt maradt a déli, dny szél napközben, egyébként szélcsend volt.
Zsinórban ez volt a 4. erõs széllökésektõl mentes nap.

3-án vasárnap hidegfront érkezett. Kora hajnaltól - estig erõs, reggeltõl - d.u.-ig olykor viharos ény szél fújt. Napi Wgmax : Napi Wgmax : 67,8 km/h lett. Idei 138. szeles nap már.

4-én hétfõn erõs szél nem fújt, de kora estig gyakran fújt élnék ény, északi szél nálam.

5-én kedden alapvetõen élénk dny szél fújt napközben, azonban kora d.u. megerõsödött 1 órán át a dny szél. Napi Wgmax : 47,6 km/h volt. Idei 139. szeles nap.

6-án szerdán újabb hidegfront érkezett, viharos ény széllel.
Hajnaltól - estig erõs, délelõttöl - kora d.u. néha viharos ény szél fújt. Napi Wgmax : 63,1 km/h volt. Idei 140. szeles nap.

7-án csütörtökön erõsen szeles idõ volt, fõleg reggeltõl - kora estig gyakran erõs, néha igen erõs ény lökések voltak. Napi Wgmax : 57,8 km/h lett. Idei 141. szeles nap.

8-án pénteken napközben gyakran megélénkült a nyugati, dny szél. Délután néha egy-két erõs lökés is volt. Napi Wgmax : 40,4 km/h volt. Idei 142. szeles nap volt.

9-én szombaton újabb hidegfront érkezett.
Reggeltõl - estig élénk, idõnként erõs ény szél fújt. Napi Wgmax : 48,6 km/h volt. Idei 143. szeles nap volt.
Július 9-e zsinórban az 5. szeles nap volt.

Ma 10-én vasárnap reggeltõl - d.u.-ig határozott, élénk szél fújt, ény irányból. Erõs széllökés ma nem fordult elõ.

Néhány nap múlva, ha lesz egy kis idõm hõmérsékleti, és zivataros összefoglalósdi is lesz majd. kacsint
#24735
Eddig térségemben meglehetõsen visszafogott az idei 2016-os nyár majdnem elsõ fele. Meg ahogy nézem országosan is.
Eddig nálam 8 db hõségnap volt, 2 db hõhullámból. Az egyik mérsékelt volt, a másik gyenge.

Ma még hõségnapra nem számítok, viszont hétfõn, kedden bõven 30 fok felett, 34-35 fok körül várom ide a Tmaxokat.

Szerdán már jó eséllyel 30 fok alatt marad térségem. Ráadásul idén június 22-én, elég késõn volt az elsõ hõségnap.

Így megelõlegezve, hogy az elõrejelzések beválnak, az idei nyár elsõ fele, július 15-éig mindössze 10 db hõségnappal zárhat.

Ami fontos lenne, az egy jó kiadós, tartós, áztató esõ. Nem zivatar sok csapadékkal, esõ. Lassan 2 hónapja nem volt ilyen.
#24734
2016. június nálam:

T átlag: 21,94 °C.
T min. átlag: 16,45 °C.
T max. átlag: 27,65 °C.
Absz. T min.: 12,1 °C. (08.)
Absz. T max.: 35,8 °C. (24.)
Absz. hõingás: 23,7 °C.
Legalacsonyabb napi átlag: 18,3 °C. (12.)
Legmagasabb napi átlag: 27,9 °C. (25.)
Napi átlagok hõingása: 9,6 °C.
Legalacsonyabb T max.: 20,9 °C. (12.)
Legmagasabb T min.: 21,6 °C. (25.)
Napi legnagyobb hõingás: 16,2 °C. (16.)
Napi legkisebb hõingás: 3,9 °C. (10.)

Legalacsonyabb légnyomás: 1000,4 hPa. (14.)
Legmagasabb légnyomás: 1025,2 hPa. (22.)

Nyári nap: 23 db.
Hõségnap: 9 db.
Forró nap: 1 db.
Zivataros nap: 10 db.

Havi csapadékmennyiség: 48,3 mm. (éves: 363,0 mm.)
Csapadékos nap: 15 db.
Mérhetõ csapadékú nap: 10 db.
Jelentõs csapadékú nap: 3 db.
Legnagyobb csapadékú nap: 17,2 mm. (11.)

Az átlagnál 1,5 °C-kal melegebb (6. legmelegebb !) és némileg szárazabb (88 %, 43. legszárazabb) hónap volt.A hónap elsõ fele átlagosan alakult, de az utolsó dekád igazi nyári meleget, hõségnapokat, sõt forró napot hozott.
#24733
Június 3. dekádja már melegebb idõt hozott az átlagnál és 5 hõségnapot is, ami annyi mint a tavalyi júniusé. Egy zivatar 20,6 mm-rel biztosította a talaj nedvességutánpótlását, a 62 mm havi csapadék majdnem kétszerese a tavalyinak (33,5). A nyári napok száma most eggyel kevesebb (17) lett, a havi 20 fok körüli átlag meg bõ egy fokkal több a sokévi átlagnál.( A tavalyinál pár tizeddel több lett)
Nem voltak hûvös napok, de éjszakánként felfrissült a levegõ, hõhullám, ami nehezítené életünket (tartósan 27 fok vagy több napi közép vagy forró nappalok) nem alakult ki.
Összességében egy kiegyensúlyozott, különös események nélküli júniuson vagyunk túl, a mezõgazdászok és napozni vagy strandolni vágyók sem panaszkodhattak.
#24732
Az év eddigi legcsapadékosabb napjai nálam:

1. február 10.: 48,0 mm
2. február 15.: 20,0 mm
3. február 29.: 16,8 mm
4. január 9.: 16,0 mm
5. január 11.: 15,3 mm
6. január 10.: 9,8 mm

7. június 14.: 9,5 mm

Eddigi éves összesítés meg:

beillesztett kép




Az adatok magukért beszélnek. kár is kommentálni.

Talán annyi megjegyzés, hogy valamennyi csapadék február óta is mindig hullik. Épp csak annyi, hogy ne lehessen panaszkodni, de az összmennyiséget nem nagyon növelik.
#24731
Múlt szombat, vasárnap semmi érdemleges esemény nem történt térségemben.
Zivatar egyik nap sem volt.

Szombaton csapadék nem hullott, és szeles nap sem született nálam.

Vasárnap már szeles nap volt, este megélénkült, kissé megerõsödött a dny, nyugati szél, Wgmax : 41,2 km/h lett. Év 133. ! szeles napja volt ez már.

Csapadékos nap is volt, 1,9 mm hullott az est gyenge esõbõl, és a késõ estétõl - éjféli tartó gyenge záporokból, ill. volt egy mérsékelt zápor is.
Ahogy korábban írtam, sajnos a várt zivatarok a hétvége mindkét napján elmaradtak nálam.

Ezen a héten hétfõtõl - péntekig sem történt semmi érdemleges.
Ezen 5 napon se csapadékos, se szeles napok nem születtek, tehát a széllökések Wgmax-a végig 40 km/h alatt maradt, jellemzõen élénk fokozat volt csak a max. nálam.

Zivataros napok hétfõtõl - csütörtökig nem születtek, majd péntek délután ( tegnap 24-én ) kora d.u. tõlem ék-re kialakult egy kisebb multicellás zivatarrendszer, mely Pomázon okozott jelentõsebb esõt, ennek nyomait ma láttam is mikor arra mentem, nagy pocsolyák formájában.

A múlt hétvégén, és e hét elején kellemes nyári idõ volt, 26-28 fok körüli Tmaxokkal.

Szerda óta egyre melegebb van, hõhullám alakult ki.
Eléggé felgyorsultak az események : Szerdán volt az idei 2016-os év elsõ hõségnapja, Tmax : 30,6 °C lett.
Csütörtökön már 33,7 °C volt a Tmax.
Pénteken pedig a már enyhe reggelt, közel forró nap követte, ( Tmin : 17,4 °C Tmax : 34,7 °C lett ), egyben pénteken volt elõször 25 fok felett a napi középérték 2 adatból, mely 26,05 °C-nak adódott nálam.

Ma, 25-én szombaton pedig már meg is lett az év elsõ trópusi éjszakája, a Tmin : 20 °C lett kereken, tehát éppen meg volt a trópusi éjszaka már itt is.

Jelenleg 33,9 °C-ot mérek, de már nem megy följebb, rendre 33,8 °C-ra tér vissza, így valószínûleg 33,9 °C lesz a mai Tmax, mely a 20 °C-os Tminnel párosulva már biztos, hogy idei szezonrekord itt, hiszen a mai közép így : várhatóan 26,95 °C lehet.
#24730
Szerencsére a mai elsõ hõségnapon nem lett 25 fokos napi átlag (csak 24,5 fok ) és éjszaka kellemes a lég. Ha nincs szél meg hõszenny, akkor éjjel jól lehûl, már most is csak 22,5 fok van 32-rõl. Ma Pécsen jártam. Du. végigkalandozva a Dunántúlt (Sümeg, Keszthely, Kaposvár,Pécs, Dombóvár,Enying, Veszprém) 30-33 fok köt volt a T út közben, de Pécs belvárosában 39 fokot is mutatott az autóhõmérõ... beteg
#24729
Kicsit megkésve, de elkészült a májusi összefoglaló: Link nevet
#24728
Újabb dekád elteltével szinte alig van változás: 18,9-re és 18,6-ra nõtt a havi átlag (2 és 48 adatos), vagyis 3-4 tizedfokos emelkedés azért volt és a jún-i max már 28,3 fokra nõtt. Egy meleg nap volt 24 fokos középpel, a hónap többi napja nem haladta meg a 20 fokot. A csapadék 41,5 mm-re nõtt, öntözni még nem kell.Semmiféle vihar vagy károkozás nem volt, olyan nagyon jó kis nyár ez eddig.
#24727
Megnéztem a metnet jún. havi max. térképét, és ebben a hónapban az ország Ény-i harmadán nem haladta meg a T a 30 fokot, sokfelé csak éppen megcsípte és mindössze az Alföldi területeken haladta meg 1-3 fokkal. Az rp5-ön a júniusi top max (órás adatokból) az alföldi megyeszékhelyeken plusz Pestszentlõrinc, Paks, Pécs , Miskolc, Baja : 31,9 fok Békéscsabán. Ehhez ha 1 fokot hozzáadunk akkor sem nagyon ment a T hivatalos állomásokon 33 fölé. Budapest,Pécs és Paks 30 fokot sem ért el az órás mérésekben.
Tavaly júniusban már 3-án mértem 30 fokot, most erre közel 3 hetet ráverhetek, eddig 28,3 fok a júniusi max-om, sõt az eddigi 19 napból nyári is csak 8 nap (tavaly is csak 18 volt, hõségnap akkor 5 ). Bár most melegebb van, mint a hónap elsõ felében, de beszédes, hogy az OMSZ térképén az országos anomália 15-e táján csak kb. fél fok 30 napra, 90-re is csak 1 fok körüli. ( még mielõtt az aszfaltfalvi állomások bõdületes anomáliáját egyedül elfogadottnak vennénk kacsint )
#24726
Múlt vasárnap óta, az elmúlt 1 hétben nem sok minden történt térségemben.

Múlt vasárnap s esõ, se zivatar nem volt itt.
Hétfõn az év 18. zivataros napja született meg, déltõl - délutánig voltak záporok-zivatarok a környékemen, de szinte minden kikerült a radar visszanézése alapján, anyukám szerint nem volt nagy szám a ziv. tev. , így kb. gyenge, esetleg közepes ziv. tev. lehetett a térségemben.

Napi csapadék : 3,4 mm lett.

Kedden nem volt se esõ, sem zivataros nap.

Szerdán volt az év 19. zivataros napja, délelõtt kisebb esõ, záporok, kora d.u. dny-ról érkezõ zivatarrendszer jött térségembe. Ezt sem otthon éltem át, de visszanézve a radart, kora d.u. fél 3 körül épp felettem alakult ki egy narancsos góc, ebbõl lehetett otthon átmeneti hevesebb esõ.

Anyukám szerint a ziv. tev. inkább csak közepes volt, és komoly sötétség volt, ill. erõs széllökések.

Szerdai csapadék : 8,1 mm lett.

Havi június 15-ig : 35,8 mm mindössze.

Éves június 15-ig : kerek 432 mm, mely közel 170 mm-el haladja meg a június közepéig elvárható idõarányos éves átlagot ( 260-265 mm körül ).

Csütörtök, péntek, szombat se zivataros, sem csapadékos napot nem hozott, ez a hármas fogat.

Szél : Múlt hétvége csendesen telt, se szombat, se vasárnap nem hozott erõs szelet ( jún. 11-12-e ).

Viszont e héten hétfõtõl - péntekig minden nap született szeles nap, így hétfõn a 128. , pénteken pedig már az idei 132. szeles nap volt nálam.

Hétfõn a d.u. záport, zivatart erõs szél kísérte, a mûszerem 41,2 km/h-s Wgmaxot mért.
Kedden kissé megerõsödött az ény szél napközben, Wgmax : 45,2 km/h lett.
Szerdán bár erõs szél alapból nem volt, a kora d.u.-i zivatarrendszert erõs szél kísérte dny irányból, Wgmax : 50,8 km/h lett.
Csütörtökön napközben az ény szél erõsödött meg, különösen reggeltõl - késõ d.u.-ig, Wgmax : 49,7 km/h lett.
Pénteken reggeltõl - d.u.-ig erõs dny szél fújt, különösen délelõttõl-d.u.-ig néha viharos lökésekkel, majd kora d.u. ény-ra fordult, és estig még kissé erõs maradt. Wgmax : 64,3 km/h volt.
#24725
Június elsõ dekádja tovább tartotta az átlag körüli idõjárást. A kétadatos 18,5 fokos és a félóránkénti 18,2 fokos átlagok jól közelítik a 18,6 fok körüli sokévi havi átlagot. A csapadékban túlsúlyban voltak a konvektív események, zivatarok nagy területi különbségekkel.A 18,5 mm-es mérésem inkább kevesebb a 10 km-es környezetem átlagánál, mint több. A T szélsõértékei nálam és a pápai reptéren is 9 és 26 fok voltak, továbbra sincs az idén hõségnap (29 fok az éves csúcs eddig). Feltûnõ a szeles napok hiánya,bár nem mérem, de viharos idõre nem is emlékszem. Gyakran a zivatarfelhõk mozgása teljesen kaotikus határozott áramlás hiányában.
Károkozó jelenség és szélsõség továbbra sem jellemzõ, bár a tágabb környéken elõfordult felhõszakadás és jégesõ is. A február tudott jelentõs csapadék és T anomáliát okozni az idén, de attól jelentõsebb kár nem lett.
#24724
Áthelyezve innen: Aktuális idõjárás (#2934 - 2016-06-09 13:58:41)

A hétfõ, kedd, szerda csapadékmentesen telt nálam. Zivatar nem volt egyik nap sem.
És kellemes hõmérsékletekkel, bár szerda reggel elég hûvös lett, Tmin : 8,5 °C volt.

Szél ügyileg : Vasárnap a kora d.u.-i zivatart erõs ény szél kísérte átmenetileg. Wgmax : 43,4 km/h volt.

Hétfõn pedig napközben élénk, délutántól - kora estig néha kissé erõs északi szél kísérte a hidegfrontot. Napi Wgmax : 41,8 km/h volt nálam.

A kedd és a szerda erõs széltõl mentesen telt, de mindkét nap volt élénk szél, kedden ény, szerdán inkább már nyugati irányból nappal.

Vasárnap az év 124. , hétfõn pedig már az év 125. szeles napja volt!!! Elképesztõ! Kedd, szerda ezt a magas számot már nem gyarapította.
#24723
Áthelyezve innen: Aktuális idõjárás (#2929 - 2016-06-06 12:12:45)

Itt a múlthét hétfõ, keddi csapadékmentes napok után szerdán mennyország jött : Volt csapadékos, és zivataros nap is, csütörtökön már zivataros nap nem született, csapadékos nap viszont igen, pénteken pedig még alább adta a térségem, se csapadékos, sem zivataros nap nem lett végül.

Szombaton itt nem sok minden volt : Délután tõlem dk-re délre zivatarok, majd felettem egy keletkezõ intenzív, rövid nagy cseppes zápor volt, ami nyugat felé haladva zivatarrá erõsödött. 1,3 mm-t hagyott itt a záppor.

Vasárnap szépen dolgozott a környékemen délelõtt fél 11-tõl - délután kb. 4-ig a konvergencia.
Zivatarok egész hada alakult ki a környékemen. A ziv. tev. ezúttal közepes maradt, közeli lecsapók nem volt, de idõnként voltak 2-3 km-en belüli lecsapók is, nagyjából percenként 1-2 is néha.

2 góc érintett kora d.u. heves esõvel, ill. erõs ény széllökésekkel. Komoly sötétség és szép látvány is volt.

Én viszonylag megúsztam : vasárnap 8,9 mm hullott, de a város dk határában 15-20 mm is eshetett, készültek villámárvizes fotók is, melyet feltöltöttek az OMSZ-hoz a meteora alkalmazással.

A június 1-i 12. zivataros nap után jött egy kis szünet, pénteken nem volt.
Szombaton az év 13. , vasárnap pedig az év 14. zivataros napja volt nálam.

Szombaton 1,3 mm, vasárnap 8,9 mm-es napi csapadékösszeg született nálam.
Havi június 5-ig : 4 db csapadékos napból 17,5 mm.
Éves június 5-ig : 413,7 mm.
#24722
Áthelyezve innen: Aktuális idõjárás (#2920 - 2016-06-03 09:05:12)

A május 29-i éjjeli 19+1 mm , azaz 20 mm-es napi csapadék után máj. 30-31-én nem hullott térségemben csapadék.
Így május végül 114,3 mm csapadékkal zárt. Ez az idei 2. 100 mm feletti hónap.

Az év elsõ 5 hónapja 396,2 mm csapadékot hozott.
Viszont még ez is csak egy 3. helyre elég, 2007 óta folyó méréseim kezdetétõl.

Június 1-e 1,8 mm-es napi csapadékösszeget hozott, a kora esti zápor-zivatarok legszélébõl volt otthon kevés, záporszerû csapadék, gyenge, átmenetileg közepes ziv. tev. mellett.
Éjjel még volt csapadéknyomnyi zápor.

Június 2-án csütörtökön délelõtt volt kisebb esõ, gyenge záporok. Ezek 1,2 mm-t adtak, borult ég mellett.


Estétõl - éjfélig, mintegy 4 órás gyenge, néha mérsékelt esõ volt, egy-egy záporral, sõt késõ este volt egy rövid intenzív zápor is. Tiszta õszi hangulatú, borús, esõs este volt.
A késõ esti tömbbõl itt 4,3 mm hullott, ( 1,2 + 4,3 mm ) a napi csapadékösszeg 5,5 mm lett.

Június elsõ 2 napja itt 7,3 mm-t hozott.

Ezzel az éves csapadék átlépte a 400 mm-t is már, ma reggelig 403,5 mm az állás.

Szél : A május 27-28-a, 2 csendes nap után 29-30-31-én és június 1-én is összejött megint zsinórban 4 db szeles nap.
Így június 1-e volt az év 123. !!! szeles napja nálam.

Tegnap, 2-a csütörtök viszont abszolút csendes volt, napközben is csak gyenge, néha mérsékelt északi lökésekkel.
#24721
No, ez is meg volt, hétfõ déltõl - szerda estig nem tartózkodtam otthon, hanem Párizsban.
Örömmel néztem vissza a radart, hogy míg el voltam semmi érdemleges nem történt otthon a jó idõ, kellemes meleg idõn kívül.
Viszont kora esti ,esti érkezésem idejére brutál jó látvánnyal örvendeztetett meg a légkör Pesten és otthon is. Volt mit fotózni.

Apropó, Párizs : A Szajna "kissé" meg van áradva, hajókázás sztornó. Végig ború, hideg ( 11-15 fok ) és kiadós esõ volt, azaz tenisz nagyrészt sztornó volt. Pedig elsõdlegesen a meccsekre mentem ki anyámmal, bácsikámmal és egy barátunkkal, de végülis a meccsek nagy része elmaradt a szakadó esõ miatt. Volt is belõle felháborodás a médiában.

Egyébként az elmúlt napokban álmodtam a május 29-i, vasárnap éjjeli brutális viharról.
Ilyen villámaktvitás itt kb. évente 1-szer van. Visszanézve a statisztikáimat és az emlékeimet, legutóbb 2014 augusztus 3-án éjjel, olyan 3 és fél 4 között volt hasonló komoly zivatar tev., brutál sok és közeli lecsapóval, de talán az sem volt annyira kemény, mint most vasárnap éjjel.

Még mindig a hatása alatt vagyok, nem hiába álmodtam errõl.
Egyébként ez a vihar a korábbiakkal ellentétben nem feltétlen pozitív, hanem negatív hatással bírt rám.
Egyrészt a váratlansága miatt, másrészt hogy nem tudtam megörökíteni, máskor videózom a villámokat mindig, most meg nem. Harmadrészt pedig a kutyám "haláltusája" is mély nyomot hagyott bennem.
Én állatot még ennyire nem láttam rettegni, lihegett, zihált, nyáladzott, remegett, azt hittem ottmarad, annyira ki volt. Lemenve a pincébe vele sem nyugodott meg teljesen.
A sûrûn kopogó cseresznye nagyságú jég csak fokozta a hangot a sûrû lecsapókkal karöltve és a kutya további félénkségét.

A mamám háza közelében villámcsapás volt, tévéje tönkrement.

Még én, nagy viharbolond sem mertem kinézni az ablakon sehol a házból, féltem hogy kiég a retinám.
Számomra új fogalmat nyert az erõs zivatar tevékenység.

Remélem ilyen vihar pár évig nem lesz, jobban szeretem a 100-200 méternél távolabbi lecsapókat. Legjobb ha 1 km körüli távolságban csapnak le.
A jó hanghatás, dübörgés, recsegés garantált, a jó élmény, és hogy nem kell folyton attól parázni hogy épp a házunkat éri találat.
Vasárnap éjjel abban a fél órában folyton fennállt ennek a veszélye, hiszen sorjáztak az 50-100 méteren belüli lecsapók! Megkockáztatom volt egy pár 20 méteren belüli is, hiszen a villámcsapás pillanatában többször ingadozott pár pillanatra az áram nálunk is.
#24720
Visszatekintve a tavaszra a márc.6,8 fok, az ápr. 12 fok, a május 15,9 fokot hozott kétadatos átlagból számítva nálam. Félórás terminusokból Pápán (METAR) ugyanez 6,4;11,7;15,5 fok. Az 1951-2008 közti átlagok:5,8;10,5;15,5 fok.Ha az anomáliát nézzük, akkor +0,6;+1,2 és 0 fok, vagyis a május éppen átlagos volt, a tavasz meg csak +0,6 fok. A kezdeti kevés csapadékot a május 120 mm-rel bepótolta. Végül is egy átlagos tavaszon vagyunk túl és a metarok kerekített T szélsõértékei alapján (-3;+28 fok) hõmérsékletileg nagyon kiegyensúlyozott volt.Meglepõ az elõzõ évek alapján, hogy a 14 kiemelt OMSZ állomás tavaszi maximumai csak Pakson (talán még Siófokon) haladták meg a 30 fokot, vagyis csak a "sajátos" elhelyezésû állomások mértek be hõséget, a pedzegetett hõhullámból nem lett semmi.
#24719
Mához 5 éve, 2011 június 2-án, egy csütörtöki napon kora délután ék felõl érkezett egy fejlõdõ zivatarlánc térségembe ék felõl. A látvány itt nem túl élvezetes.
Igen ám, csak a gust már jó elõre kifutott, így kb. 1 órás viharos, 60-65 km/h-s északi, ék szél dühöngött, a konvekció pedig elég hamar megszûnt, pedig elõtte elég erõs ziv. tev. hallatszott.

Minden bedöglött a délután derekára, monoton, sima esõfelhõzet, nimbostratus borította az eget, a szél lecsendesült, nálam pedig mindössze fél mm esegette össze magát.

Erre a semmibõl az egész eget beborító villámlás volt, pont néztem ki a teraszunkon.
Ezután kb. 10 másodpercig csend, majd egy elõ kisülés hangja után kb. 1 perces brutál hangrobbanás következett, még mélyebb, apró dübörgésekkel benne.

Egy sz&ros kis nokia telóval pont sikerült felvennem a hangot.
Majd egyszer elõkeresem és felrakom ide.
Ennyire furcsa dörgést villámlás után addig, és azóta sem hallottam.

Mi lehetett ez!?
Mindenesetre hatalmas élmény volt. nevet nevet
#24718
Gyõrszemere-Nagyszentpál 2016. Május:
Havi átlaghõmérséklet szélsõértékekbõl: 16,5 °C, fõterminusokból 16,13 °C.
Abszolút minimum-hõmérséklet: 1,5 °C (16.)
Abszolút maximum-hõmérséklet: 30,1 °C (29.)
Havi csapadékmennyiség: 94,6 mm
Havi átlagos légnedvesség: 81,97 %
Havi átlagos relatív légnyomás: 1013,23 hPa
Átlagos felhõfedettség: 4,55 okta
Legcsapadékosabb nap: 12. (28,5 mm).
Csapadékos napok száma: 14
Jelentõs csapadékú napok: 7
Zivataros nap: 5
Hõségnap: 1
Nyári nap: 9
Ködös nap: 1
#24717
2016 tavasza nálam: (zárójelben az 50 éves átlag illetve a dátum)

Átlaghõmérséklet: 7,52+13,40+16,99= 12,64 °C. (11,58 °C.)
T min. átlag: 3,69+8,16+12,09= 7,98 °C. (7,56 °C.)
T max. átlag: 12,33+19,51+22,52= 18,12 °C. (16,39 °C)
Absz. T min.: -1,2 °C. (03.25.)
Absz. T max.: 30,7 °C. (05.28.)
Tavaszi absz. hõingás: 31,9 °C.
Legalacsonyabb napi átlag: 3,6 °C. (03.15.)
Legmagasabb napi átlag: 24,1 °C. (05.29.)
Napi átlagok hõingása: 20,5 °C.
Napi legnagyobb hõingás: 18,1 °C. (04.03)
Napi legkisebb hõingás: 2,3 °C. (03.07.)
Legalacsonyabb T.max: 6,9 °C (03.15.)
Legmagasabb T.min.: 18,2 °C (05.29.)

Legalacsonyabb légnyomás: 995,8 hPa. (05.13.)
Legmagasabb légnyomás: 1031,3 hPa. (03.17.)

Fagyos nap: 3+0+0= 3 db. (laza
Hideg nap: 0+0+0= 0 db. (1)
Téli nap: 0+0+0= 0 db. (1)
Hóeséses nap: 2+0+0= 2 db. (4)
Hótakarós nap: 0+0+0= 0 db. (3)
Nyári nap: 0+2+10= 12 db. (9)
Hõség nap: 0+0+2= 2 db. (1)
Ködös nap: 0+0+0= 0 db.
Zivataros nap: 1+0+6= 7 db. (laza
Jégesõs nap: 0+0+0= 0 db.

Tavaszi csapadék: 32,0+16,4+99,5= 147,9 mm. (131,0 mm.)
Csapadékos nap: 15+8+20= 43 db.
Mérhetõ csapadékú nap: 15+6+14= 38 db.
Jelentõs csapadékú nap: 1+1+6= 8 db.
Legnagyobb csapadékú nap: 44,4 mm. (05.12.)

Az átlagosnál több, mint 1 °C-kal melegebb (9. legmelegebb) és az átlagosnál kissé csapadékosabb (49. legcsapadékosabb) tavasz volt.
A tavasz szinte egészét jellemezte a szeles idõjárás, és bár az április végétõl május végéig terjedõ idõszak negatív hõmérsékleti anomáliát hozott, az idei tavasz többi részének enyhesége okán mégis kirívóan meleg lett 2016 tavasza.
#24716
2016. május nálam:

T átlag: 16,99 °C.
T min. átlag: 12,09 °C.
T max. átlag: 22,52 °C.
Absz. T min.: 6,1 °C. (01.)
Absz. T max.: 30,7 °C. (28.)
Absz. hõingás: 24,6 °C.
Legalacsonyabb napi átlag: 12,2 °C. (01.)
Legmagasabb napi átlag: 24,1 °C. (29.)
Napi átlagok hõingása: 11,9 °C.
Legalacsonyabb T max.: 15,1 °C. (15.)
Legmagasabb T min.: 18,2 °C. (29.)
Napi legnagyobb hõingás: 17,3 °C. (22.)
Napi legkisebb hõingás: 3,5 °C. (02.)

Legalacsonyabb légnyomás: 995,8 hPa. (13.)
Legmagasabb légnyomás: 1022,4 hPa. (05.)

Nyári nap: 10 db.
Hõségnap: 2 db.
Zivataros nap: 6 db.

Havi csapadékmennyiség: 99,5 mm. (éves: 314,7 mm.)
Csapadékos nap: 20 db.
Mérhetõ csapadékú nap: 17 db.
Jelentõs csapadékú nap: 6 db.
Legnagyobb csapadékú nap: 44,4 mm. (12.)

Az átlagnak pontosan megfelelõ (38. legmelegebb), de sokkal csapadékosabb (170 %, 17. legcsapadékosabb) május volt. A hónap elsõ 2/3-a komoly negatív hõmérsékleti anomáliát hozott, melyet az utolsó 10 nap erõs felmelegedése a hónap végére tökéletesen kompenzált.
#24715
Sõt, még figyelemre méltóbb, hogy 49 napon keresztül nem ment az átlag alá január 25 és márius 14 között.

Közben találtam egy 54 napos olyan periódust, amikor nem volt átlag alatt az országos közép. 2011.08.13-2011.10.06
#24714
Az idei február extrém meleg volt, ami azt jelenti, hogy a teljes hónap egy napján sem ment a sokéves átlag alá az országos középhõmérséklet. Az a gyanúm, hogy ilyesmi meglehetõsen ritkán van. Volt egyáltalán már erre példa?

beillesztett kép


#24713
Az éjszakai zivatarozás képekben: Link
#24712
Nagyon jó eséllyel 18 mm csapadékkal zárjuk a hónapot, ez kegyetlenül kevés. Nagyon komoly szárazság van itt. Hasonlóan száraz május nagyon ritkán fordul elõ. Ez az elõzõ, rendkívül száraz hónapok (március, április) után igen komoly csapás a környéknek.
#24711
Tegnap leolvastam a 110m-en és a 210m-en lévõ loggert. Az alábbi minimumok születtek 210m-en 05.20. és 05.27. között: (a 24-ei napijelentésen viszont a 110m-es érték szerepel)
05.20.: 12°C
05.21.: 16°C Link
05.22.: 18°C Link
05.23.: 18°C Link
05.24.: 18°C (110m-en 19°C) Link
05.25.: 15°C Link
05.26.: 17°C Link
05.27.: 18°C Link

Néhány OMSZ állomás ezen idõszak alatti mért min.átlaga:
9.9 - Folyás
10.9 - Sátoraljaújhely
11.1 - Debrecen
11.1 - Nyíregy-Napkor
12.4 - Tarcal
---
13.6 - Tokaj, 110m
16.3 - Tokaj, 210m

Grafikonon:
05.20.: Link
05.21.: Link
05.22.: Link
05.23.: Link
05.24.: Link
05.25.: Link
05.26.: Link
05.27.: Link
#24710
Nógrádban nagyon kemény a helyzet: 16.30-kor igen szép örvényt is mutat a radar, nem gyenge SC lehet.
#24709
Link
Remélem mûködik a link. A múltkor, pontosan 15-én írtam, hogy a rossz pünkösdi idõ elõtt pontosan 6 évvel sem volt valami jó idõ. Ez a Dunántúl nagy részére volt igaz, keleten nem sokat érzékeltek belõle. A Dunántúlon még 10-16 fokos maximumok is voltak, de reggelre 16-án 3-8 fok lett. A szelet 20-25 m/s-os lökések kísérték, sõt a Kab-hegy tetején az erdõt is letarolta. A csapadék 5-99 mm közt szóródott, de megyénkben a 40-60 mm volt a jellemzõ. Mindezt a "Zsófia" ciklon okozta.
#24708
A május elsõ dekádjához képest a 2. dekád csapadékosabb lett, 44 mm után újabb 59 mm esett, így 103 mm a május (Cseszneken 117 mm). A T nem nagyon emelkedett, kb olyan átlag lett, most korrekció nélkül 14 foknál tartok (kétadatos),de a metarokból csak 13,5 fokos átlag jön ki. Ugyanennyi volt a reptéren mindkét dekád is (13,5), de a másodikban sokkal nagyobb ingások voltak (kb. 8 és 16 fok közti napok). A max. a második dekádban elmaradt az elsõtõl (23,9 fok a havi csúcs, míg a min. 1,8 fokkal az 2. dekádban volt).
Bár négyszer is volt dörgés a hónapban, de egy épkézláb zivatar továbbra sincs. Bár volt konvekció, de továbbra is elenyészõ a csapadékban a konvektív aránya (télen a nullához közeli).
#24707
A Duna mentén egy keskeny sáv, a Gerecse északi lábánál Dunaalmástól Tátig, az ország egyik legszárazabb mikroklímájú része. Az elmúlt napokban viszont - a metnetes napi adatok alapján - Süttõn kétszer is országos napi rekordot mértem. 13-án pénteken 27 mm; 14-én szombaton pedig 18 mm-t. Csütörtökkel együtt 61 mm volt a három nap összege. Igaz, a terület keleti része Tát, már jóval kevesebbet (29mm/3 nap) mért.
#24706
Az éjszaka és tegnap délelõtt esett csapadék 3,1 mm lett, ezzel a hónap 99,3 mm, az éves Pápán 325,5 mm. Talán végre szárazabb idõ jön. Nagyalásonyban és másutt még rosszabb a helyzet, ott 113,8 mm a hónap, az év meg 344,9 mm. Cseszneken is megvan az éves 340 mm, elmondhatjuk, hogy az év ismét csapadékosan indult, bár a vége még messze van...
Ha az utóbbi 30 nap csapadékát nézem a térképeken, akkor a methu 14 adata 96 (Szombathely) és 26 mm (Békéscsaba) közt szóródik. Ugyanez a metneten 142 mm /Kõszeg/ és 22 mm (Rakamaz) közt váltakozik. Van 90 napos térkép is. Itt a methun 179 mm-rel Kékes vezet és Békéscsaba a legkisebb 87-tel. A metneten Kõszeg 222 mm, Szarvas 101 mm.
Ha a sokéves átlagokat nézzük, akkor 800-900 mm közt vannak hegyvidékeink és a vasi-zalai és somogyi dombvidékek. Az alföld belsõ területei a legszárazabbak 450 mm körüli értékekkel. Persze a legcsapadékosabb és legszárazabb területek közti sokévi eltérés (kétszer annyi esik délnyugaton mint az Alföld közepén ) nem mindig jön be, de most a 90 napos eltérés pontosan hozta ezt sõt területileg is. Vagyis Szolnok-Békés megye(esetleg egyes hajdúsági és nyírségi helyek) hozták a legkevesebb vagyis alig fele csapadékot a hegyvidékekhez vagy Vas-Zala megyékhez képest. Csak nehogy valaki az utóbbi hónapok csapadékában valami szörnyû és végzetes éghajlatmegváltozós és elszélsõségesedõ végünkvanozó folyamatot lásson (volt már ilyenre példa kacsint ).
#24705
Itt is az ápr.5-6 táji nyári napok óta nincs újabb, de nem is hiszem, hogy lesz egyhamar. Lehet, hogy rekord készül, de a csapadék sem semmi. Itt a százéves átlag 60 mm körül van májusban, de már a közel 100 mm megvan 2 hét alatt, Nagyalásonyban meg 110 is leeshetett. Cserélnék azokkal, ahol csak 10-30 mm esett ebben a hónapban... zavarban
#24704
Májusban eddig sem az áprilisi (25,4°C), sem a márciusi (23,0°C) maximum hõmérsékletet nem sikerült túlszárnyalnunk.
#24703
Cseszneken az éjjeli zápor (dörgés is volt állítólag) a havi adagot 57 mm-re emelte és már az éves csapadék a 300 mm-t közelíti. Ez kb. 70 mm-es havi átlagot jelent az idén. A tavalyi csapadékban gazdag év után az idei ugyanott folytatódik. Ha marad a tendencia akár 800 mm fölé is mehetne az éves s adag.
#24702
Fogadjátok szeretettel bluli áprilisi összefoglalóját: Link nevet
#24701
Ha jól számoltam ápr. 23. óta a csapadékos és hûvös periódus 2 hetében május 6-ig Cseszneken 71,6 mm, Pápán 59,3 mm esõ esett. Aztán a szárazabbra és melegebbre fordult május 6. után nem lett ismét csapadékszegény az idõ.Tegnap délelõtt még tûzõ nap és 20 fok fölé melegedõ levegõ mellett nem gondoltam, hogy a keletrõl jövõ hidegcsepp (feleségem hallotta a TV-ben délben és megkérdezte, hogy az meg miféle csepp, mert ilyet még nem hallott. Aztán a magyarázatom neki kínai volt, nem is értem, miért kell ilyen kifejezéseket használni, 100 ezerbõl egy ha érti. Azt bezzeg megértette a kolléganõm is, hogy hihetetlenül nagy melegek jönnek nyáron, terjeszti is csak nem tudom honnan veszi ezt a kétségtelenül megalapozott elõrejelzést ?) már du. 1-kor bedurrant Pápán egy záport. Épp Csesznekre indultam, de arrafelé estig nem esett, bár gomolyok voltak szépen.Amikor 2 hete permeteztem az év elsõ cseszneki zivatara pattant ki, most megint egy Cb kifutószele jött munka közben. Ez elkerült de egy mini Cb ért oda északról de szépen összeroskadt fél 7 táján.Este 8-kor haza indultam, de mögöttem keleten sûrû felhõzet jelent meg és szépen ránk mászott a záporsáv. Pápán is esett éjjel, a csapadékadag 2,6 mm lett reggelre, a havi meg 43,3 mm.(Cseszneken 51,3 mm volt a május még tegnap reggel, bár a környéken és országosan is jóval nagyobb adagok lehettek.) Igazi ütõs zivatar nem kapott el sem Pápán sem Cseszneken eddig. Szépen elosztva kisebb 1-20 mm közti napi adagok a jellemzõk, így a föld szépen teleszívhatta magát.
Ideális eddig a tavaszi idõjárás, hisz a fagykárok sem lesznek túl nagyok. Cseszneken például csak a patakparton láttam a dión komolyabb fagyást. A szõlõ talán nem fagyott el (bár a miénk a völgyben leárnyékolt helyen van, a dombokon meg nem lehetett komoly fagy) a gyümölcsökön meg túl sok is a gyümölcskezdemény, nem ártana ha az alma vagy cseresznye szelektálna, mert megszakadna ekkora tömegû terméstõl. Pápán a dió kivtelével számítok mindenbõl termésre, még a füge és szõlõ is hozza az újabb termõrügyeket.
#24700
Egy hiba csúszott be az elõzõekbe. A 11,9 fokos átlag nem május 1-6. hanem az április 1-május 6. közötti. Helyesen május elsõ hat napjának metar átlaga az rp5 alapján 12,5 fok.
#24699
Sokáig a március hidegebb volt felénk a februárnál, csak az utolsó pár nap bemelegedése vitte magasabbra az átlagot.Április viszont nagyon melegen indult /az elsõ hat nap metar átlaga itt 15,6 fok lett/, mintha május közepe lett volna. Most viszont az április végi hidegek után is negatívban maradt az anomália, az elsõ májusi 6 nap átlaga csak 11,9 fok, bár tegnap hosszú idõ után kellemes, napos, meleg idõ lett jóval 20 fok feletti max-szal. Annál meglepõbb, hogy reggelre több helyen csak 2-7 fok közt mértek. Nálam 6,9 fok lett a min, viszont az elõrejelzések szerint már végre kikapcsolhatom a fûtést. vidám

Utolsó észlelés

2024-05-09 15:53:38

Kõszeg

20.7 °C

04505

RH: 37 | P: 1021.7

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

121020

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 40. sorozata

MetNet | 2024-05-03 15:08

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 40.