2024. március 28., csütörtök

Változékony, átlagos május

Érdekességek - Publikálva: 2016-06-23 12:00 | Becsült olvasási idő: kb 3 perc.

Az elmúlt két évhez hasonlóan a 2016-os májusról is elmondható volt, hogy valóban a tavasz utolsó, és nem a nyár elsõ hónapjának számított. A havi középhõmérséklet ugyanis országosan átlag körül vagy kevéssel az alatt alakult, és csak a hónap legvégére érkezett meg a nyárias meleg. Mindemellett gyakori záporok, zivatarok tarkították a hónap idõjárását, melyek ugyan erõsen változatossá tették a csapadékeloszlást, de általában átlagos vagy annál magasabb lett a havi szumma, csak a Tiszántúl déli felén esett kevesebb esõ a megszokottnál.

A borzongató, fagyos és a hegyekben havas április-vég után május rögtön egy mediterrán ciklonnal indult. Így rögtön 1-jén és 2-án a Dunántúlon már kiadós csapadék hullott, ám ott még alacsonyabb volt a hõmérséklet. Keleten viszont már 25 fok körüli csúcsértékeket is mértek. A mediterrán ciklon a következõ napokban tõlünk délre helyezõdve legyengült, de mögötte nedves, labilis légtömeg maradt a Kárpát-medence felett, mely megágyazott az idei elsõ, ám még csak regionális "konvektív ünnepéhez". Helyenként már 2-án is, de általában 3-ától több napon keresztül elõfordultak elszórt záporok, zivatarok, fõként a középsõ országrészben. Ezekbõl lokálisan nagy mennyiségû csapadék, illetve jégesõ is elõfordult. A Ny-K irányú hõmérsékleti megosztottság eleinte még fennmaradt, de már országosan 20 és 25 fok közé melegedett fel a levegõ, majd 5-e után nyugaton is meleg idõ köszöntött be.

 

 

Peremfelhõs zivatarrendszer érkezése Budapestre 2-án (JoeJack)

 

7-én északkelet felõl egy magassági hidegcsepp ólálkodott be az országba, mely aztán a következõ napokban leparkolt felettünk. Markáns változást ugyanakkor nem okozott, csak néhány fokkal esett vissza a hõmérséklet, és elszórtan továbbra is kialakult zápor, zivatar. Viszont alig, hogy lassan feloszlott felettünk a hidegcsepp, 11-én már egy újabb mediterrán ciklon hatása alá kerültünk. Ezen a napon még csak nyugaton volt hûvös, csapadékos idõ, de 12-én, 13-án és 14-én már országszerte elõfordult csapadék, több helyen jelentõsebb mennyiségû. Emellett  13-ára mindenütt visszaesett a hõmérséklet, de 12-én északkeleten még 25 fok feletti maximumokat mértek, miközben nyugaton csak 15-17 fok volt a csúcsérték. A mediterrán ciklon mögött egy észak-európai ciklon markáns hidegfrontja is tiszteletét tette nálunk, melybõl délen és keleten 15-én még sokfelé volt esõ. A hidegfront mögött szokatlanul hûvös, sarkvidéki eredetû légtömeg érkezett, így 16-án és 17-én hiába sütött ki hosszabb idõszakokra a nap, csupán 14 és 18 fok között alakultak a maximumok. Reggel pedig mindkét nap igen hûvös volt, sokfelé mértek 5 fok alatti minimumokat, sõt a mélyebben fekvõ helyeken talajmenti, egy-két helyen pedig 2 m-es magasságban mért fagy is elõfordult.

 

 

Zápor Pécel mellett 13-án (MacBook)

 

A következõ napokban viszont délnyugatira fordult felettünk az áramlás, mellyel már az Észak-Afrikában komoly "alapbázist" kiépítõ meleg légtömegek vették támadás alá hazánkat. Így 23-áig napos és egyre melegebb idõjárásban volt részünk, csupán az elsõ napokban alakult még ki néhol zápor vagy zivatar. Az elsõ kísérlet azonban rövid életûnek bizonyult, és csak arra volt elég, hogy 22-én és 23-án országosan 25 fokig vagy afölé emelkedjen a hõmérséklet, illetve az utóbbi napon a Dunától keletre az évben elõször helyenként elérje a csúcsérték a 30, 31 fokot - érdekességképp, a nyugati országrészben erre éppen egy hónappal késõbb, június 23-án került csak sor. Az esti órákban azonban egy hidegfront érkezett délnyugatról, melyet helyenként intenzív zivatarok kísértek, ezen a napon délnyugaton, majd 24-én a középsõ és keleti országrészben. A délkeleti megyéket leszámítva ismét jelentõsebb csapadék hullott. A front mögött pedig 25-én elsõsorban a Dunától keletre még elõfordultak záporok, zivatarok, néhol erõsebbek is.

 

 

Peremfelhõ és lecsapó villám Becsehelynél 23-án (Floo)

 

 

Szupercella Galgaguta mellett 24-én (galervin93)

 

A hónap utolsó napjaiban szinte ugyanez az eseménysor zajlott le, mint az elõzõ napokban. 26-ától ugyanis ismét délnyugatira fordult az áramlás, és felmelegedés kezdõdött, de 26-án és 27-én néhol még kialakult zápor, zivatar (a nyugati határvidéken mindkét nap voltak szupercellák is). 28-án és 29-én már 25 és 32 fok között tetõzött a hõmérséklet, délen volt a legmelegebb. 29-én este (nyugaton) és 30-án (keleten) ugyanakkor a 6 nappal korábbihoz hasonlóan egy délnyugat felõl érkezõ hidegfront vetett véget a melegnek, záporok, zivatarok kíséretében. A front mögötti ciklon azonban ezúttal a térségünkben maradt, így június elsõ napjainak idõjárását is befolyásolta, szórványos záporokkal, zivatarokkal a május elejihez hasonló, de jóval nagyobb területet érintõ "konvektív ünnepet" teremtve.

 

 

Látványos felhõvillám a délnyugati zivatarrendszerbõl 29-én éjjel, Kaposújlak felett (fetcroll)

 

A havi középhõmérséklet alakulása:

 

 

A havi csapadékösszeg alakulása:

 

 

Videós képösszefoglaló:

 

 

 

 

Írta: Hérincs Dávid (Zivipötty)

Vissza a hírek főoldalra