2024. március 28., csütörtök

A csillagászat hete

Érdekességek - Publikálva: 2015-03-25 17:28 | Becsült olvasási idő: kb 2 perc.

2015 márciusának középsõ hetét joggal illethetjük ezzel a címmel, hiszen két jelentõs csillagászati jelenségnek is szemtanúi lehettünk. Ezek mind a Napnak voltak köszönhetõek, ugyanakkor az egyik viszonylag váratlanul, spontán érkezett, a másikra azonban már régóta lehetett számítani. Elõbbi volt a március 18-ára virradó éjszakai sarki fény, míg a másik a március 20-án tapasztalt részleges napfogyatkozás. Az idõjárás mindkét esetben kedvezõ volt, az anticiklonális helyzetnek köszönhetõen csupán néhol volt kevés felhõ az égen, és a légkör átlátszósága is megfelelõen jónak bizonyult.

Március 17-én egész nap erõteljes naptevékenység érte a Föld légkörét. Ebbõl eredõen már sejteni lehetett, hogy több év után az országunkból is esély kínálkozhat arra, hogy sarki fényt lássunk, feltéve, hogy az esti órákig kitart a jelentõs geomágneses aktivitás. Ez végül bekövetkezett, és bár az esetleges sarki fényre elõzetesen csak néhol hívták fel a figyelmet, szemfülesebb észlelõinknek sikerült dokumentálni az eseményt. A sarki fény a legtöbb helyen - a nálunk szokásos módon - abban nyilvánult meg, hogy az északi égbolt a szokásosnál világosabb és lilás, rózsaszínes árnyalatú volt. Helyenként azonban a sarkvidéki képekrõl, videókból ismert sávozott, hullámzó struktúra is megjelent. Fényes, élénk zöld színû sarki fény azonban sehonnan sem volt látható, hiszen ez van a legalacsonyabban a légkörben, és így hazánkból már semmiképpen nem látható.

 

Djrafy fotója Kaposfõ közelébõl:

 

 

Atiak2421 fotója Kalocsa térségébõl:

 

 

Micibot gyorsított felvétele Dobogókõrõl, melyen nagyszerûen látszik a sarki fény hullámzása is:

 

https://www.youtube.com/watch?v=wAm0guinJHI

 

A március 20-án tapasztalt napfogyatkozásról már sok helyen lehetett elõre tájékozódni, ahogy például oldalunkon is. Ennek köszönhetõsen ezt jóval többen követték figyelemmel. A fogyatkozás délelõtt fél 10, háromnegyed 10 körül kezdõdött, és háromnegyed 11 körül érte el a maximumát. Ekkor a Nap. kb. 60 %-át takarta el a Hold. Végül 12 óra körül ért véget az esemény. A napfogyatkozásnak meteorológiai vonatkozása is volt, ugyanis a maximális fázis környékén országszerte stagnált, vagy kissé vissza is esett a hõmérséklet, de délutánra bepótolta a "lemaradást", így végül nem lett hûvösebb, mint elõzõ nap.

 

A napfogyatkozás megörökítésére sokféle technikát használtak észlelõink.

 

A teljes fogyatkozásról, montázstechnikával készült sorozatkép, djrafy által:

 

 

Távcsõ képét kivetítve készült kép, VáraljaMet jóvoltából:

 

 

Védõszemüveggel készült fotó, Dzsibzon jóvoltából:

 

 

Vékony papírzsebkendõvel és szintén védõszemüveggel készült fotó, Zivipötty által:

 

 

Sorozatkép-animáció, melyet Astroman készített:

 

 

Bareszsopte gyorsított videója, mely hegesztõszemüvegen keresztül filmezve készült:

 

https://www.youtube.com/watch?v=gOnAtxJ4hw4

 

Minden észlelõnknek köszönjük a látványos fotókat, videókat!

 

-----------

 

Írta: Hérincs Dávid (Zivipötty)

Vissza a hírek főoldalra