Nagyon érdekesen telik térségemben az idei konvektív szezon.
Egy laikus azt gondolná, hogy a nap leghevesebb zivatarai általában dél és este között, kiemelten délután kb. 2 és este 8h között alakulnak ki, sötétedésig.

Nos felém, idén eddig semmi sem realizálódott ebbõl.
Eddig 7 érdemi, ezen belül olykor komolyabb konvektív esemény volt, de ezek egyike sem a fent említett délután - este intervallumban alakult ki, hanem mindig ezen intervallumon kívül.

Hm, érdekes, hogy idén eddig egyetlen alkalommal sem voltak meg itt a feltételek komolyabb zivatarra délután - este között.

Ennek ellenére térségem a tavalyi gyászos, 2-es szezon után bõvelkedik eseményekben :

Március 6-án este volt az elsõ érdemi esemény : A modellek ide zivatart nem vártak, sõt szinte sehova az országban, esetleg a dny határszélre gyenge zivatarokat.

Nappal alig 11 fok volt, gyakran erõsen felhõs ég egész nap.
Estére 6 fok, továbbra is erõsen felhõs ég mellett.

Ilyen elõjelek után kicsit sem lepett meg, mikor este 9 körül dny felõl telibe vágott egy jóféle zivatar, jó 20 perces heves, felhõszakadásszerû esõvel, végig borsónyi, 1 cm átmérõjû jéggel, és erõs szélrohamokkal, szép peremfelhõvel, közepes ziv. tev. - el. Csak lecsapókat szórt, kb. 15-öt. De egyik sem volt annyira erõs, és vészesen közeli.

Az idei 2. szebb konvektív esemény május 24-én, szintén egy szokatlan idõpontban, hajnaltól - reggelig, nagyjából 5-7 h között volt.

Idén elõször volt erõs ziv. tev. , rengeteget villámlott, inkább felhõvillámok, mintsem lecsapók voltak, a dörgések szinte összeértek egy fél órás etapban, fél 7 körül, mikor a legkomolyabb volt a ziv. tev. Jég nem volt e nap.
2 intenzív cellának a széle érintett heves, sõt rövid idõre felhõszakadásszerû esõvel, éjjeli sötétséggel kora reggel dacára, és erõs széllökésekkel.

A 3. esemény az egy nagyon komoly esemény volt.
Május 29-én éjjel, kb. 3//4 -1 - 1 h körül életem Top 3-as vihara csapott le, már ami a zivatar tev.-et illeti.
Csak fél órán át tartott az égiháború, de ennyire sok és közeli veszélyes sistergõ lecsapót ilyen rövid idõ alatt talán ha 2-3 alkalommal éltem át térségemben, mióta 2004. óta rendszeresen megfigyeléseket végzek.

A zivatarból 19 mm esõ hullott felhõszakadásszerû intenzitás, erõs széllökések, és végig 2 cm körüli, cseresznyenagyságú jég kíséretében. Csak 10 percig tartott a hatalmas zuhé egyébként.

A 4. érdemi esemény június 5-én volt szintén egy szokatlan idõpontban, délelõtt fél 11- tõl - délután kb. fél 2-ig.
Ebben az idõpontban zivatarok egész hada alakult ki térségemben. A szél többször megerõsödött.
Gyakoriak voltak a lecsapók, de nem annyira extrém közel, és a ziv. tev. közepes volt.

Itt jég nem volt, és 10 mm közeli esõ hullott.
A város dk részén viszont felhõszakadás volt 20-30 mm csapadékkal, sárfolyamokkal rövid idõ alatt.

Az 5. esemény az egy nagyon komoly esemény volt június 26-án, szintén egy fura idõpontban, hajnalban :

Hajnal negyed 6 körül egy szupercella vert telibe dny felõl.
Csak 10 percig tartott, de 10 perc alatt 15-20 mm közötti esõket dobott le a közelemben, elején 5 percig pedig kb. 3 cm-es, dió nagyságú jegekkel, és erõs- viharos szélrohamokkal kezdte.

Nagyon sötét, feketés, lilás, szürkés, zöldes, sárgás felhõzettel érkezett a dolog.

A ziv. tev. ismét a csúcsra járt, negyed órán át igen közel csapkodtak a lecsapók, sisteregtek, azonnali dübörgéssel, hangrobbanással, már majdnem május 29. éjjeli feelingem volt. A ziv. tev. nagyon erõs volt.

A 6. esemény az a július 13-án késõ este dny felõl érkezõ, és felettem átvonuló SC volt.
Szerencsére pont felettem gyengült le, így jég nem volt, de erõs szél, felhõszakadásszerû esõ igen.
Ezután szinte rögtön egy kemény multicella robbant be felettem, felhõszakadásszerû esõvel, az elején szinte átláthatatlan vízfüggönnyt, és erõs viharos szelt okozott 5 percig egy downbourst.

A ziv. tev. közepes volt ezen a késõ estén, és inkább a felhõ, mintsem a lecsapó villámok domináltak.

Aztán 14-én hajnalban, még ehhez az eseményhez kapcsolódva átvonult felettem egy zivatarrendszer, ekkor már csak gyenge ziv. tev.-el. , de erõs- viharos széllökésekkel, éjjeli sötétséggel, és heves, tartós esõzéssel.

13-án 51,2 mm-es napi csapadékösszeget mértem, mely az idei eddigi legtöbb, és 2007. óta, az elmúlt 9 és fél év alatt csak 4 alkalommal mértem 50 mm feletti napi összeget, ez volt az 5. alkalom.

Végül a 7. komolyabb esemény a ma hajnali MKR volt, 22,4 mm csapadékkal, közepes ziv. tev.-el, inkább megint felhõ , mintsem lecsapó villámokkal.
Valamint volt fél 4 és 3/4 4 között egy komolyabb cella, viharos 70-75 km/h- ény széllel, felhõszakadásszerû esõvel.

Szóval az idei, 2016-os konvektív szezon nálam eddig nagyon jó, sok az akció, a betalálás, az érdemi, komolyabb esemény is, és igen szokatlan, hogy minden zivataros helyzet, már ami a komolyabbat illeti, a délután - esti idõszakon kívül alakult ki. vidám