30 éves vagyok, és a 2005 május 18-i viharról vannak a "legmegrázóbb" és legélénkebb emlékeim. Hajdúszováton egy szlovén squall line a település emlékezetében élõ legnagyobb méretû jégdarabokat szórta a fejünkre. Ha jól emlékszek este 17 óra magasságában kezdõdött a dolog. Földön túli sötétség telepedett ránk. A felhõzet vastagsága szinte teljesen felfalta a napsugarakat éjjelt varázsolva a nappalból. Feltámadt a szél, és hamarosan elkezdtek potyogni az ALMÁNYI jegek. Semmi más, csak a jegek! Ekkor épp arra készültünk, hogy az udvarról bekössük a teheneket az istállóba, mert fejés következett volna. De a tehenek jó elõre megérezték, hogy mi közelít és "megvadultak". Sosem láttunk õket ilyennek sem elõtte, sem azóta. Szaladgáltak a pányván körbe-körbe, nem lehetett õket lecsitítani, fõleg a fiatalabbakat, aztán miután nagy nehezen be tudtuk kötni õket megindultak az "almák"...az istálló ajtón át belõttek egészen a tehenek fejéig, azok nem tudták mire vélni a dolgot, gondolom nagyon fájdalmas lehetett egy-egy ilyen "ágyúgolyó" becsapódása. Aztán becsuktuk az ajtót gyorsan. Az istálló elõtt az eresz alatt volt a macskák alumínium tejes edénye. Azt pont telibe lõtte az egyik, és teljesen eldeformálta, miközben repült 3 métert. Közben tombolt a szél, potyogtak (inkább süvítettek) a jegek, de esõ még mindig nem esett. Közben láttuk, hogy ahová leesett egy ilyen jégdarab ott minden eltört, vagy behorpadt: palatetõ, sima cserép, lemeztetõ, mûanyag tetõ, onduline. A szomszédban lakott nagyanyám. Õ kiabált ki nekünk a konyha ablakból, hogy mit csináljon, mert a nagyszoba ablakát (ami nyugatra nézett) betörte a jég és mivel közben megérkezett az esõ is ömlik befelé a víz a szobába. De nem tudtunk mit csinálni, mert nem mertünk kimenni az ólból, hisz ha egy olyan jégdarab eltalál mondjuk a halántékunkon, szinte garantált a halál. Mire vége lett ennek az egésznek elindultunk mi is és az utcabeliek is ki az utcára. Mindenkin a döbbenet lett úrrá, és mindenki a fejét fogta, amikor látta a károkat. Isteni szerencsénk volt, amiért relatíve kevés jégdarab hullott ránk. De ez is épp elég volt. Hozzávetõlegesen másfél órával az események után mementó gyanánt felszedtünk, és elraktunk fél tucat jégdarabot a fagyasztóba, amik még akkor is alma méretûek voltak, és sokáig mutogattuk õket mindenkinek, amikor szóba került az a pokoli délután. Az egyik utcabelink pont hazafelé ment biciklivel, neki nem volt szerencséje, az elsõ jégdarabok egyike eltalálta a fejét, õ a kórházban kötött ki össze kellett varrni a bõrt a fején. Ez a squall line okozta akkor Hosszúpályiban a tornádót, valamint Debrecenbe menvén a 4-es fõút melletti hatalmas (szerintem 60-80 éves) nyárfák tövestõl kitépését, amik még egy év múlva is ott voltak az árokban kiborulva, biztos sokan emlékeznek rá még. Összegezve: örökké emlékezni fogunk arra a szlovén squall line-ra, és sajnálhatjuk, hogy akkoriban még nem volt minden háztartásban internet és nem járkált mindenki csoda fényképezõgépekkel, videokamerákkal mert így gyakorlatilag megörökítetlen maradt ez az egész agyrém, ami akkor lezajlott. Felénk ha valami vihar közeledik mindig eszünkbe jut 2005. Május 18. és bízunk benne, hogy nem annak valamilyen "unokája" jön megint pusztítani...