Tudod, én nem vagyok fafejû, hajlok a szép szóra. Meg nem fogok ugrálni, hogy azért is nekem legyen igazam. Plusz úgy tudom, Te valamilyen meteorológiai jellegû tanulmányokat folytatsz, én meg csak amatõr vagyok. (Én bizony körberöhögném azt a laikust, aki az én szakmámban próbálna velem szemben okos lenni)
Szívesen el is fogadnám, amit mondasz, de... Nem tudom, hányadán állok -mert a történések és a szinoptikai térképek mintha -legalábbis részben- az én álláspontomat igazolnák. Persze lehet, az "olvasat" rossz, félreértek valamit.
Kikerestem az archívumban azt a délkeleti "hidegvisszanyúlást", ami az én számomra a KIRÁLY.
1998 karácsonyáról (dec 24. és 25.) van szó. Azért kerestem ki, hátha vannak csak a szinoptikai térképen észrevehetõ közös pontok, kitapintható általánosságok ebben a tulajdonképp nyers idõjárás-megfigyelésben.
Mégegyszer ideírom, csak, hogy tudjuk, mirõl beszélünk (nehogy elbeszéljünk egymás mellett): arról van szó, hogy hidegelárasztás után a felettünk kiépült AC már lassan kelet felé helyezõdik, átkerültünk annak hátoldalára, nyugatról fokozatosan közeledik az alacsony nyomás. S ebben az anticiklonális-elõoldali helyzetben a talaj közelében hideg, nemegyszer igen fagyos délkeleti szél fúj, és a hõmérséklet nem emelkedik (ahogy az átmeneti évszakokban és nyáron várható volna), hanem stagnál, sõt, bizonyos esetekben még süllyed is.
Mielõtt megmutatom a térképeket, röviden elmondom ennek a pár napnak a történéseit.
Nagyon kemény hidegbetörés elõzte meg a szóban forgó idõszakot, ha jól emlékszem, Tokajban -30 fok alatti minimum-rekord is született. Azonban karácsonyra ez már lecsengett, sõt kezdett AC hátoldali felállás kialakulni. Mégis, több évtized legzordabb karácsonyestje volt abban az évben. Hozzá kell tenni, a rendkívüli hideg inkább csak a keleti országrészt érintette -bár nyugaton is nagyon hideg volt, de nem szélsõségesen alacsony hõmérséklet.
Dec. 24. idõjárására nagyon jól emlékszem. Délben és kora délután még csaknem felhõtlen volt az ég, gyenge délies szél lengedezett, és nagyjából -3 fok volt. Késõbb nyugatról növekedni kezdett a fátyolfelhõzet, és egyre élénkebb, késõbb erõs, sõt viharos lett a délkeleti szél.
A légnyomás egész nap gyengén süllyedt. Az összes "tünet" elõoldali helyzetre, a magasban zajló felmelegedésre utalt. Mi történt eközben a hõmérséklettel? "Szabadesésben" zuhant lefelé! Ilyen gyors hõcsökkenést csak roppant erõs hidegbeáramlásban látunk, vagy akkor, mikor a napos és ködös terület határa átvonul felettünk, és a ködös, hideg oldalra kerülünk.
Szerintem volt olyan idõszak, mikor félóránként csökkent egy fokot a T. Este 9 óra körül már -11, -12 fokot mértem a metszõ, erõs délkeleti szélben. Hozzáteszem, hó nem volt akkor nálunk, egy gramm se.
Nézzük a térképeket:

Link
Link

Link
Link

Link
Link

Ezek is egyértelmûen mutatják az elõoldali helyzetet, az anticiklon lassú keletre hátrálását, a nyugati alacsony nyomás elõretörését. A magasban a hideglevegõ nagyon jelentõsen visszaszorult dec. 24-rõl 25-re: a kezdetben még térségünk fölött található -10 fokos T850 izoterma 24 óra alatt a Fekete-tenger északi partjáig hátrált.
Amit látunk: a magasban erõs melegedés, talajszinten erõs lehûlés viharos délkeleti szél mellett.
Meg kell mondani, az ilyen lehûlés szinte mindig rövid életû, ez így volt 1998 karácsonyán is. A szél törvényszerûen mérséklõdik és délkeletirõl délire fordul ilyenkor, és a hõmérséklet igen gyorsan emelkedik. 25-én már elérte a fagypontot.
Még egyszer ide linkelem (csak a könnyebbség kedvéért) az 1995 október 7-re és 8-ra vonatkozó izobár és izoterma-térképeket:

Link
Link

Link
Link

Úgy gondolom, nem mondhatjuk, hogy semmi rokonság sincs a két helyzet között (noha ez utóbbi több "hõmérsékleti lépcsõvel" magasabban van)
Annyi differencia van, hogy 1995 okt. 7-rõl okt. 8-ra az elõzõleg hátráló északkeleti hideg gyenge "ellentámadásba" lendült nyugat felé. Nemcsak szárazabb, de valamivel hûvösebb levegõ is érkezett kelet felõl hozzánk, egész kicsit még a T850-ös 10 fokos izotermát is nyugat felé visszanyomva. A bárikus képek szintén a hûvösebb keleti légtömegek enyhe expanziójáról árulkodnak. Egyébként az izoterma-térképeken jól látszik az északkeleti "hideg banán". Sõt, az általad mutatott T2m térképeken is felismerhetõ a nyugat-északnyugati melegebb légtömeg alá türemkedett keleti hideg a Balkánon és a Fekete-tenger térségében.