Délen sem voltak olyan gyakoriak a 15 fok körüli/feletti maximumok, legalábbis eddig, decemberben és januárban is 2-3 ilyen nap volt, februárban mondjuk lehet több lesz, de ez az enyhébb teleken rendre így szokott lenni, a magasabb napállás ilyenkor már szépen dolgozik.

Például 2012. februárjában itt 19,2 fok volt a havi maximum és volt még egy 16,8 fokunk is, mégis -3 fokos anomáliával zárt a hónap. Ezzel szemben a legenyhébb teleken nem volt kiugróan magas hõmérséklet, 2006-2007-ben négy 15 fokos napunk volt összesen, míg 2007-2008-ban február végéig egy 16 fok januárban, igaz akkor február vége szépen belehúzott, 17-19 fokok is voltak már.

Az idei télben szerintem pont az enyheség hossza a rendkívüli, gyakorlatilag a decemberi és január-februári két heten kívül végig 5-10 fok közötti (idõnként e feletti) maximumok és gyakran fagypont feletti minimumok voltak. Az pedig megint csak rendkívüli szerintem, hogy így február közepéig az ország legnagyobb részén mindössze egy egy-két hetes idõszakban volt megmaradó hóréteg (idõszakos, többnyire néhány napos regionális hótakaróktól eltekintve), még ha 2006-2007 ennél is durvább volt e tekintetben.